Ötödikek lettünk a Mecsek Rallyn

Kategóriájuk ötödik helyén végzett Herczig Patrik és Bán Viktor az 54. Mecsek Rallye-n, abszolút értékelésben pedig 19. helyen értek célba. A kihagyott Salgó Rally után fontos pontokat szerzett a Herczig Autósport párosa.

Herczig Patrik először versenyzett a pécsi pályákon, de a tapasztalatából nem volt hiány a Ford Fiesta Rally4-ben, hiszen Bán Viktor hazai pályákon diktálta az itinert. Ez talán még fejből is ment volna neki, annyira ismeri már ezeket a gyorsaságikat. Ennek ellenére nem volt könnyű verseny a páros számára a Mecsek Rallye, de ennek oka még az Ózd-Eger Rallyn keresendő.

„Nagyon nehéz volt. Összességében örülök, hogy célba értünk és ott állhattunk a céldobogón. Az, hogy ötödikek vagyunk puszta szerencse, nem is tudom, hogyan kerültünk ide, mert a tempónk sajnos nem volt meg ezen a versenyen. Egész hétvégén nem néztük az időket, mert annyi más területre koncentráltunk. A beállítás sem sikerült úgy ahogy szerettem volna, Kisvaszaron és Pécsváradon a tempós részeken ötödik fokozatban annyira mozgott az autó, hogy nem mertem gyorsan menni és fékeztem az egyenesben. Pattogott az autó, ezen az utolsó körre változtattunk. Javult, de nem lett tökéletes. Sajnos még bennem van az utolsó baleset emléke” – mondta Herczig Patrik.

A verseny előtti teszt jól sikerült, pilóta és versenyautó kezdett újra összebarátkozni, de ezen a folyamaton sajnos nem segített, hogy pénteken az első gyorsasági szakasz a magyar mezőnyben is szokatlanul kemény kihívást jelentett.

„Az esti nyitó szakaszon csak azt vártam, hogy beérjünk célba. Az eső, a víz a pályán, a sötétedés és a felhordások kombinációja egy amúgy is nehéz pályán nem az volt, amivel egy nagy baleset után vissza szeretnél térni, voltak olyan pillanatok, amikor egy kicsit féltem is az autóban” –ismerte el Patrik.

Ennek ellenére összeszorított foggal küzdött tovább a duó, és szisztematikus munkával keresték azokat a pontokat, ahol tovább lehet javítani a beállításokat, és a pilóta magabiztossága is visszatérhet. Az, hogy a 11 célba érő autó között sikerült ötödiknek lenni azt mutatja, hogy az irány megfelelő.

„Árpádtetőn tudtunk jobb időket autózni. Száraz volt az aszfalt és széles a pálya, itt bátrabb voltam és körről körre tudtam fejlődni. Sajnos ez az ütem lassabb, mint vártam, de nem szabad türelmetlennek lenni. Abban bízok, hogy Veszprémben a murván, ahol jobban mozog az autó, még jobban visszatér az önbizalmam” – összegzett Herczig Patrik.

Folytatás július 16-18-án a Veszprém Rallyn, a magyar bajnokság ötödik versenyén.

Forrás: Herczig Autosport

Back To Top