Címke: rally

Oroszlány Rally 2021. – videó

Idén újra megrendezésre került a már augusztusban hagyományos Oroszlány Rally, ezúttal azonban egy kicsit korábbi időpontban a megszokottól. A múltheti verseny meghívásos formában került megrendezésre, mely mellett az igazi sprintes mezőny elég kis létszámú volt. Jó szórakozást hozzá! Még több kép az esemény albumában IDE kattintva!

Idén másodszor láthatunk WRC-t Királyszentistvánon

Egyre közeledik az R-Cup Challenge királszentistváni versenye és ezzel együtt szépen gyűlnek a nevezések is. Pár nappal a nevezés megnyitása után már 60 körül van a részt vevő párosok száma, ennek nagy része már az első órákban befutott. Az ország szinte minden pontjáról érkeztek be nevezések és a versenyautókat nézve is nagyon széles már most […]

Nagyon jó versenyen vannak túl

Négy plusz egy párossal állt neki a Mercarius Rally1 Bajnokság ötödik futamának a Székesfehérvár – Veszprém Rallye-nak a PSZA Motorsport csapata, amiből egy páros kivételével mindenki sikeresen teljesítette Magyarország egyik legnehezebb futamát. A csapat plusz egy párosa a Zagyva Lajos – Tisch Gábor duó volt, akik első éles versenyüket teljesítették a Peugeot 208 R2 versenyautóval. […]

Harmadik hely a Székesfehérvár-Veszprém Rallyn

Elérte célját a Herczig Patrik – Bán Vikor páros a Székesfehérvár-Veszprém Rallyn. Kategóriájuk harmadik helyén végeztek, az abszolút értékelésben pedig 19. helyen zártak, és ami talán még fontosabb, a verseny alatt gyorsaságiról gyorsaságira javult a tempójuk. Nagyon várta az év első murvás versenyét Herczig Patrik. Szokásához híven fokozatosan akart gyorsulni a versenyen, de egy technikai […]

Újra a dobogón

Megtört a pechszéria, ugyanis Turán Frici és Bagaméri Laci felért az ORB összetett második helyére a murvás Székesfehérvár-Veszprém Rallye-n. Az összeszokott versenyzőpáros sokáig vezette a mezőnyt a Volkswagen Polo GTI R5-tel, majd egy műszaki hiba következtében több mint egy perces hátrányból jött fel a dobogós második helyre. Nagyon szeretem a murvás versenyeket, alapvetően jól is […]

Székesfehérvár – Veszprém Rally 2021. Kislőd – album

A második kislődi szakasz végén sikerült néhány látványos képet csinálni. Az első körös pocsoljákból többnyire már csak a sár maradt meg, de így is megtréfálta azokat, akik kicsit nagyobb lendülettel érkeztek meg. Az eseményről készült videó összefoglalót megtekintheted IDE kattintva!

ORB 2021. #5 | Székesfehérvár-Veszprém Rally – videó

Elkészült a bajnokság egyetlen murvás versenyének összefoglalója. 6 szakasz, 6 hely több szemszögből klasszikus veszprémi pályákról és a fehérvári városi szakaszról. Az ORB ötödik versenyéről készült 5,5 perces videó a Nagy és Kislőtérről, Kislődről és a belvárosi szuper speciálról. Még több kép az esemény albumában IDE kattintva!

Back To Top